Szabad Emberek
Ahogyan a szabad emberek látják a világot

Nolblog Saját blogom Segítség

Feltöltök

blogolok videót képet hangot

Matolcsy György, a magyar gazdaságért felelős miniszter továbbra is élvezi Orbán Viktor miniszterelnök feltételen bizalmát.
Naivan azt gondolhatnánk, biztosan azért, mert felelősen, jól, átgondoltan és átláthatóan irányítja a magyar gazdaságot, mely fejlődik, virágzik a „kezük” alatt.
Csakhogy a valóság kicsit más. Sajnos a miniszter gazdasági ténykedését – Orbán jóváhagyása mellett - összevisszaság, kapkodás, ötletelés, ésszerűtlen intézkedések, és a koncepció hiánya jellemzi.

Egy jól tervezett, átlátható és racionális, növekedést segítő gazdaságpolitika helyett...

…Abszurd ellentétek
Megszorítanak, de közben két kézzel szórják a közpénzeket.
Luxusberuházásokra költenek, míg a mindennapi léthez szükséges infrastruktúra egyre elavultabb a fővárosban és vidéken egyaránt.
Soha nem látott mértékű költségvetési hiányt produkálnak, s ezalatt jutalmat osztanak a minisztériumokban, és növelik a képviselők juttatásait.
Fizetjük a nagyon magas járulékokat, de ha betegek vagyunk, alig kapunk normális ellátást.
Nincs pénz a tűzoltók felszerelésre, az iskolák fűtésére,  a bölcsődei ellátás támogatására, az egyetemekre, az egészségügyre. Jut viszont a haverok „bulijaira”, gondoljunk csak a Közgép sok 10 milliárdos megrendeléseire, a Századvégnek kiosztott 3 milliárdra, a földek átjátszására.…

…Állami lenyúlás
Elvették a magánnyugdíjpénzeket, államosították az étkezési jegy piacot, állami telefontársaságot hoznak létre…
Elvonnak, megszüntetnek, szigorítanak, majd mindezekre állami pályázati labirintust építenek ki, ahol aztán - milyen meglepő- szintén a haverok nyernek…Ellenőrizhetetlenül, gátlástalanul.

…Adószabályok áradata zúdul ránk, minden összhangot és ésszerűséget nélkülözve.
Ki tudja, miért ragaszkodik Orbán és Matolcsy az 1 kulcsos szjá-hoz (amikor az már régen nem is az, a szuperbruttó miatt). Az 1 kulcsos adózás a jólkeresők szűk rétegét érintette igen kedvezően, miközben társadalmi viszonylatban a sávos adózás az igazságos.
Eközben az elmúlt 2 évben 28 új közteher született- ennyit az átlátható adórendszerről, az adócsökkentésről, és a kiskeresetűek támogatásáról...
Mert ne legyen illúziója senkinek: az iparági különadókat ki fogják vetni a fogyasztókra, és ez, valamint a fogyasztási adók növelése, újak bevezetése, mind-mind a kiskeresetűeknek fáj igazán- akinek van bőven pénze,szinte meg sem érzi.
Viszont aki a mindennapi megélhetésért küzd,az  nyögni fog minden új és eddigi teher alatt.
A vállalkozásokat a rengeteg adó, járulék, a szabályozás és az adminisztráció átláthatatlansága és folyamatos változása tartja bizonytalanságban.
A versenyszférában tervezni szoktak, pénzügyi tervek, hatékonyság-mutatók alapján döntik el az irányt.
Ez valószínűleg újdonság lehet Orbánéknak, mert náluk ilyet nem látni..

Látni viszont egy jól tervezett, racionális, növekedést segítő gazdaságpolitika helyett...
...folyamatos és eszement ötletelést, költségvetési-hiány tömködést,
...évközbeni jogszabály-módosításokat,
...adóteher növelést, megszorításokat,
...a vállalkozások megfojtását,
...a fogyasztás csökkentésére irányuló intézkedéseket,
...a feketegazdaság életben tartását a magas adókkal, járulékokkal,
...átláthatatlan az adózás szabályokat, ütközéseket és kesze-kuszaságot a jogszabályok között,
...a húzó iparágak visszafogását,
...a kiskeresetűek, a gyesen lévők,a munkanélküliek, a rokkantak, a rehabilitáción lévők, a közalkalmazottak (tanárok-orvosok-tűzoltók stb.) terheinek növelését, sarcolását...

Az Orbán-Matolcsy páros fütyül mindenkire és mindenre; fütyülnek, és az ország kénytelen eszerint táncolni. Kettőt hátra, körbe-körbe, összevissza.

Járjuk az Orbáncsy-csárdást, az életben maradásért, míg bírjuk, kifulladásig…
Mert a lovakat lelövik, ugye.

 

0
4 Jelentkezz be a szavazáshoz!

„A hír szent, a vélemény szabad” – szól az újságírók örök érvényű és legfontosabb alapelve.

Kérdés, mennyire jelenik meg ez a valóságban?

A média az egyik legnagyobb befolyással bíró „szervezet”, hatása óriási. Az olvasó vagy tévénéző úgy véli, amit kinyomtatva lát, vagy a híradóban hall, az igaz, helyes: az a valóság.

Sajnos ott tartunk, hogy a mai médiában a hír már rég nem szent.
Kit érdekel, ha „csak” azt tudjuk meg, mi történt, kivel, hol, hogyan, mikor (5W elve), és kit érdekel, hogy valóban tényeket, adatokat közöl-e, és van-e valóságtartalma...… Ami kell, az a szenzáció, a bulvár, és a manipuláció.

Nagy trükk, mikor szándékosan keverik a sajtóműfajokat. Nem arra gondolok, hogy az újságokban vagy az interneten politikai beállítottságuk szerint jelennek meg publicisztikák, esszék, blogok. Ezeknél tiszták a szabályok; tudjuk, hogy a szerző a saját véleményét, világlátását közvetíti, és aki elolvassa, szinte előre tudja „mit fog kapni”.
A manipuláció az, amikor a HÍR címszava mögé bújva, finoman, észrevétlenül terelik gondolatainkat az általuk kívánt mederbe.
Ha jól csinálják, nem is vesszük észre, hogy egy hír elolvasása után már van véleményünk, és leginkább az, amit a szerkesztő sugallt.
De manapság már nem is törekednek egyes médiumok arra, hogy finoman irányítsanak. Ezt már durván, a képünkbe vágva kapjuk, mikor a legmegbízhatóbb forrásnak  tartott MTI hírként tálal és hitelessé emel egy egynapos,  ismeretlen blog ismeretlen szerzőjének bejegyzését, vagy mikor újságírók „kézenfogva” a hatalommal, úgy próbálják a keserű pirulát lenyomni a torkunkon, hogy annak még örüljünk is.
Kiváló példa erre a telefonadó kommunikációja. Sokan azt gondolják elsőre, hogy összevissza ötletelés, nyilatkozatok keveredése és fejetlenség történt. Pedig igazából egy ügyes húzással elérték, hogy senki nem arról beszélt, micsoda ötlet egy ilyen adó, hogy 'mire fel?', amikor az adózott jövedelmedből fizetett telefonálást adóztatják meg, ami ráadásul a mindennapi élethez szükséges magánembernek, vállalkozásoknak egyaránt...
Vagyis nem a létjogosultságról folyt a diskurzus, hanem rögtön arról, hogy mikortól vezessék be, kiket érintsen, hogyan számolják ki, lesz-e rajta áfa.  Címszavakban:’Van, aki a percalapú telefonadót támogatja’,’ Őszre tolódhat a telefonadó’,’ Matolcsy: díjcsökkentést hozhat a telefonadó’, - vagyis a végén még örülhetünk is neki, hajrá.

Nem véletlenül épített ki médiabirodalmat a Fidesz.  Ha szabályozni tudja, mi jelenjen meg az újságban,  és még inkább, hogy mi ne jelenjen meg, akkor befolyásolja és irányítja a közvélekedést.

Ezért volt fontos az MTI függetlenségének megszüntetése és feltöltése fideszpárti újságírókkal. A legtöbb híroldal, újság, híradó az MTI-től veszi át a híreket, gyakran minden változtatás nélkül, és a hírforrás ebben az esetben hitelesnek minősül- csak nem biztos, hogy pártatlannak is…

Másik kiváló példa a Hír tv, ahol az adó neve is azt sugallja, híreket közvetít. Ez részben igaz is, azzal a kiegészítéssel, hogy igen, a hozzá közel álló politikai nézet szája íze szerint.

És mi vár azokra az újságírókra, akik nem álltak be a sorba? Emlékezzünk a Klubrádió mostani vesszőfutása, a kirúgott közmédiásokra, és a terroristáknak bélyegzett oknyomozó riporterekre…
Megmozgatták ezek az események a társadalom  többségét? 
Sajnos nem. Sokan csak egy szűkkörű  értelmiség túlzó hőbörgésének tartják, amikor cenzúrát emlegetünk, és az államilag ellenőrzött média ellen szólunk.

Pedig nagyon fontos lenne a társadalom támogatása, hiszen értünk „harcolnak”. A média a negyedik hatalmi ág:  kontroll és fék a hatalom túlkapásai ellen, a nyilvánosság erejével.
...Ott ahol független,  ahol nem korlátozzák törvényben, ahol nem üldözik és terroristázzák le a képviselőit.

Mondjuk, tőlünk kicsit nyugatabbra.

0
2 Jelentkezz be a szavazáshoz!

Gondoltam, idén időben megcsinálom az adóbevallásomat. Letöltöm a programot, kinyitom, beleírom a betűket, számokat és pikk-pakk megvagyok. 1%. Társadalmi szervezet, oké. Egyház. Beírom, hogy 1720. Ez a Dzsaj Bhím Közösség technikai száma. Csakhogy a NAV szoftvere nem ismer ilyet.  Megnézem, hogy tavaly mi volt a technikai számuk. Ez.

A bolsevik (többség) párt, amely most éppen 2/3-dal rendelkezik a Parlamentben, úgy döntött, hogy 32 egyház maradhat egyház. A Dzsaj Bhím nem kapta meg az egyházi státuszt. De most május 21-ig a tavalyi pénzüket adózzuk le, vagyis a tavaly még egyházként elismert szervezeteknek is jár az 1%. Még a bolsevikek szerint is.

Felhívok egy hozzáértő embert, hátha én nem csinálok valamit jól. Átküldik nekem a NAV hivatalos listáját, hogy ki kaphat egy százalékot. A Dzsaj Bhím nincs benne. 70 másik olyan egyház, amely ma már szintén nem minősül annak, benne van!

Mi folyik itt?

http://nav.gov.hu/magyar_oldalak/nav/szja1_1/technikai_szamok_2012/techszam_2012.html

A bolsevik párt adóhivatala úgy döntött, hogy még a saját szabályát, törvényét is felülírja egyes egyházak esetében.

Nyilván, akit „elfelejtettek” a listába belevenni, hosszú jogorvoslati eljárásban megküzdhetnek majd az igazukért. Csak hát addigra az emberek már megcsinálták az adó bevallásukat.  Ez pont olyan, mint az Alkotmánybíróság és a magánnyugdíj megtakarítások konfiskálása.

Most csak nagyon közönséges szavak jutnak eszembe. Tényleg mindig lehet rosszabb, Gesztinek igaza van.

A Kádár-rendszerben Péchy Blanka írta: Szovjetunió, unom, utálom. Hozzá hasonlóan én is csak azt tudom mondani: Fidesz, unom, utálom.

 

 

1
5 Jelentkezz be a szavazáshoz!

Pusztuljatok bilincses iskolák, írta száz évvel ezelőtt a költő, mintha látta volna a jövőt. Mert ki tudja hány és hány diák érezte - mióta bevezették a kötelező iskolába járást -, hogy szűk számára az iskolapad, jobb lenne az iskola falain kívül maradni? Az iskolából való lógás eddig olyan diákcsíny volt, amely elleni fellépés megmaradt szülői és iskola hatáskörben.

Elolvasom »

1
2 Jelentkezz be a szavazáshoz!

A köztársasági elnök megválasztásával minden a helyére kerül ahhoz, hogy egy új összetételű kormánynak semmilyen mozgástere ne legyen. Ez még abban az esetben is igaz, ha nem változik meg az alaptörvény és nem vezetik be az elnöki kormányzást. A köztársasági elnök volt ugyanis az egyetlen megbízatás, amely kilógott a sorból, annak következtében, hogy nem nyúlt át a következő kormányzati ciklus teljes időszakán. Miután az új elnökhöz új időszámítás kapcsolódik, nincs már olyan hatalom, hatalmi ág, amelyre egy nem FIDESZ uralta kormány számíthatna. Ennek a helyzetnek a jogi alapját úgy teremtették meg, hogy az Országgyűlés megszegte az Alkotmánynak az alkotmányozásra vonatkozó minden rendelkezését. Érdemes áttekinteni az alaptörvény elfogadásának és bevezetésének menetét, annak megállapításához, hogy egy nem létező törvényre épül a mai hatalom. Első lépésként 2010. június 28-án az Országgyűlés hatályon kívül helyezte az Alkotmánynak azokat a rendelkezéseit, amelyek alapján az előkészítő feladatokat el kellett volna végezni: „Az új alkotmány előkészítésének részletes szabályairól szóló országgyűlési határozat elfogadásához az országgyűlési képviselők négyötödének szavazata szükséges.” E rendelkezéseknek a kiiktatása tette lehetővé az alkotmányozási színjáték megrendezését.

 

Elolvasom »

0
7 Jelentkezz be a szavazáshoz!

A választói akarat kiteljesedett. A három jó barát: Vitya, Laci és Jani megvalósíthatja régi álmát. A nemzeti együttműködést felválthatják a sokkal hatékonyabb baráti összefogásra. Annak az útnak a végéhez értek, amelyre valamikor a nyolcvanas évek végén léptek, amikor ráébredtek arra, hogy az „egypártban” minden vezetői hely foglalt. Csináltak egy másikat, amelyben ők az urak. „Elveinket egy országért, az országot a hatalomért”. Mondták.  Bejött. Jó körülnézni. A hatalomba vezető létra minden fokán hű cimbora. Jó fülelni. Nincs hamis hang a kórusban. Ki, és mikor fogja jó helyre tenni az írásjeleket? „A hatalommal visszaélni nem kell félnetek jó lesz ha mindnyájan beleegyeztek én nem ellenzem.”

0
2 Jelentkezz be a szavazáshoz!

A magyar kormány úgy csinál, mintha nem értené, hogy milyen feltételeket kellene ahhoz teljesítenie, hogy az IMF leüljön vele tárgyalni a készenléti hitelről. Pedig hónapok óta tudhatná, hogy az IMF csak akkor fog vele tárgyalni, ha teljesíti az Unió kívánalmait. Mert ehhez a hitelmegállapodáshoz az Unió beleegyezése is szükséges.

De hiába a színjáték, az Unió nem enged, sőt, szaporodnak a kívánalmai. Először csak három ügyben indult kötelezettségszegési eljárás. A magyar kormány még ezt a három ügyet sem volt képes lezárni.  

Azután az Unió elfogadta a Velencei Bizottság jelentését, és így már az ott leírt, nem kis horderejű problémákat is orvosolnia kellene a kormánynak és parlamenti többségének. A hónapok meg telnek, múlnak. Mit gondolnak? Hogy megússzák?

Nem fogják megúszni. Hiába próbálják elhitetni az emberekkel, hogy a kegyetlen, diszkriminatív IMF + Unió tehet arról, hogy még mindig nem ülnek a tárgyalóasztalnál.

Először megtudtuk, hogy az IMF köteles Magyarországnak is hitelt adni. Azután felsorakozott a többi papagáj is: milyen dolog, hogy az Unió politikai feltételekhez akarja kötni a hitelnyújtást.

Tényleg, milyen dolog az, hogy egy nemzetközi szervezet tagjai vagyunk, aláírtuk az összes létező szerződést, és aztán számon kérik rajtunk, ha nem tartjuk be azokat? Felháborító!

Értsék már meg, hogy mi, magyarok, azt csinálunk, amit akarunk! Ha ahhoz van kedvünk, lebontjuk a demokráciát, de alaposan! Mindenhová évtizedekre bebetonozzuk a szűk baráti körünket, lenyúljuk az emberek megtakarításait, aztán elverjük.  Adócsökkentésről hablatyolunk, aztán jól megszívatunk mindenkit az ÁFA-, az EVA-, a járulékemeléssel, a kamarai díjjal, az egykulcsos SZJA-rendszerből fakadó igazságtalansággal, a többiről már nem is beszélve.

Mi, igazi, tökös mélymagyarok, úgy baszhatunk ki a honfitársainkkal, ahogy csak akarunk. Nem lázonganak: búslakodva félnek, félve várnak. Még a közvélemény-kutatóknak sem merik megmondani a tutit. Lapulnak. Jól viselkednek, tudják, hol a helyük.

Van, akit már tényleg nagyon megszívattunk! A rokkantnyugdíjasokat, a munkanélkülieket, és akik segélyen éltek, na azokat rendesen hazavágtuk. Csak hogy lássa a többi is, ez vár rájuk is, ha nem kussolnak.

A baloldal meg állandóan benyalja, hogy lehet még nálunk is rosszabb kormány. Persze a kis náci haverjaim jól muzsikálnak, teszik a dolgukat. Egyre vadabb ötletekkel állnak elő, nekem tetszik, hogy ilyen kreatívak. A jobboldaliak egy része meg még mindig bírja a buránkat. Ha-ha-ha!

Csak ez az agyalágyult Unió nem tudja, hogy hogyan kell viselkednie. Na de majd móresre tanítjuk őket is! Beledumálni a dolgainkba! Mit képzelnek ezek? Tényleg, mit hisznek ezek magukról? Hazudozunk nekik már két éve, és most jut eszükbe megkérdőjelezni, amit mondunk? Tényleg, mit gondolnak ezek?

Nincs más hátra, utáljuk őket. Mindenről ők tehetnek. Elmagyarázzuk az embereknek, hogy minden baj az Unió miatt van. A forint romlása, a növekvő államadósság, a magasabb adók, a dráguló benzin, szóval minden.

Deficiteljárás, persze! Ezek a szemetek most már azt sem nyalják be, hogy a magánnyugdíj-vagyon lenyúlásával a költségvetési hiány csökkent. Elég belőlük! Ne szabjanak nekünk feltételeket! Megoldjuk az életünket nélkülük is! Minden pénzt elveszünk a kultúrától, bezárjuk azt a sok felesleges múzeumot, elvesszük az önkormányzatok pénzét, iskoláit, kórházait, minden fillér mozgása után a büdzsé fog gazdagodni, megemeljük az ÁFÁ-t 30 %-ra, fizessen a magyar, ha zabálni akar!

A közszolga meg a közalkalmazott meg majd szépen megveszi az állampapírokat, vagy úgy rúgjuk ki az állásából, hogy a lába sem éri a földet! Reszkessen, aki ellent mer nekünk, igaz magyaroknak, mondani. Ezt az országot mi nyúltuk le, ez a mienk! Itt csak mi lophatunk, csak a mi családjaink jóléte fontos. Értve vagyok?

Akinek meg nem tetszik, húzzon el innét! S akkor még finom voltam. Mert mondhattam volna azt is, amit a Laca mondott!

1
4 Jelentkezz be a szavazáshoz!

Bognár Gábor

"Magyarország köztársasági elnökéről van szó, a magyar köztársasági elnöki intézményről, ez pedig nem a kapkodásnak a műfaja jelen pillanatban".

Ezt Lázár János, a fideszes parlamenti nyáj agyatlan juhásza mondta. Ez már több a soknál. Nem hiszem el, hogy ez a hazug, tolvaj, csaló fajankó Schmitt ennyit érne, hogy teljesen porig alázzák Magyarország megmaradt cseppnyi tekintélyét. Nem hiszem el, hogy a Fidesznek az ország sorsa is kevés, hogy beismerjék: elkúrták. Úgy gondolom, a rendszerváltás óta még senki nem kúrt el ennyi mindent és ennyire, mint a Fidesz.

Úgy vélem, hogy órák, de lehet csak percek választanak el attól, hogy a 3 harmados nép azt mondja elég volt, és nem csak a hazug államelnököt, hanem az egész politikai elitet kisöpörje a picsába.

Most már nem elég a hazug, tolvaj, csaló elnök röptetése. Egyrészt meg kell tőle vonni minden államfői juttatást, hiszen nem lemondott, például egészségügyi okokból, hanem alkalmatlan a feladata ellátására. Egyértelműen bebizonyosodott, hogy lopott, világossá vált, hogy csalt, és államelnökként nagy nyilvánosság előtt hazudott. Ez sokkal súlyosabb, mint egy hétköznapi ember handabandázása a kocsmában!

Visszatérve Lázárra és a többi törvénytelenséget pártoló pajtására, nos nekik is repülniük kell, hiszen kormányzó pártként és törvényhozókként bűnpártolást követnek el, és minden erőfeszítéssel igyekeznek fenntartani egy nagyrészt általuk előidézett törvénytelen állapotot.

Ebben, a Fidesz által kialakított totális anarchiában szinte az egyetlen lehetőség az országgyűlés azonnali feloszlatása, és új választások azonnali kiírása.

1
2 Jelentkezz be a szavazáshoz!

Miután az ország alaptörvénye megengedi a tanítás szabadságának korlátozását, a köznevelésről szóló törvény él is ezzel a lehetőséggel. Nem csoda! A zsarnoknak úgy hiányzik az igaz szó, mint üveges tótnak a hanyatt esés. Nem véletlen, hogy aki egyeduralomra tör, a sajtószabadságot, a szólásszabadságot, a véleménynyilvánítás szabadságát és a tanítás szabadságát „zárja legelőszőr börtönbe”. Csak abban lehet bízni, hogy nincs messze az a tavasz, amikor „Táncsics szekere” újra végig gördül a főváros utcáin, és a győztes ifjúság közfelkiáltással helyre állítja a Magyar Köztársaságot és az alkotmányos rendet.

0
3 Jelentkezz be a szavazáshoz!

Miután a kormány nem merte felvállalni és a benyújtás előtt nyilvánosságra hozni, vitára bocsátani azt az ötletét, hogy az állami általános iskolában a kötelező tanórai foglalkozások keretében, a tanulónak - szülei választása szerint - az iskola által szervezett erkölcstan órán vagy az egyházi jogi személy által szervezett hit- és erkölcstan órán kell részt vennie, a nemzeti köznevelésről szóló törvénybe módosító indítvánnyal épültek be ezek a rendelkezések. [Az önkormányzati iskolákról azért nem rendelkezik a törvény, mivel azok nem tarthatnak fenn a jövőben iskolát.]

Elolvasom »

0
0 Jelentkezz be a szavazáshoz!

Ha a demokráciára az a jellemző,

- hogy mindig a vezérnek van igaza,

- hogy az alaptörvény korlátozza az alkotmánybírósághoz fordulás jogát,

- hogy teljesíthetetlen feltételekkel kizárják a sztrájkjog gyakorlását, a népszavazás indítását,

- hogy hitéleti kérdésekről az országgyűlés határoz,

- hogy nincs arányos közteherviselés,

- hogy visszamenőleges hatállyal lehet jogszabályokat életbe léptetni,

- hogy az állam nem tiszteli a magánvagyont, a megkötött szerződéseket, és tudni akarja, sőt előírni, hogy mit csináljunk vasárnap,

- hogy az országgyűlés vita és egyeztetés nélkül hozhat törvényeket, a köztársasági elnök pedig nem akar törvényeket olvasni, mielőtt aláírná azokat,

- hogy a közigazgatás felügyeli a sajtót és jelölheti ki a büntető bírókat,

- hogy munkatáborokat lehet szervezni,

- hogy létezhetnek nem telefontémák,

- hogy a tanítás szabadsága papíron sem létezik, az érettségiig csak a kiváltságosok juthatnak el, a hétéves gyermeket fegyelmi úton el lehet távolítani az iskolából,

akkor a Magyar Köztársaság romjain ma a demokrácia virul.

1
3 Jelentkezz be a szavazáshoz!

Az Orbán-kormányt eddigi „tevékenysége” alapján a következőképp írnám le:

  1. Szánalmas, nevetséges: DrSchmitt, Matolcsy és Lászlóné kinevezése és pozícióban tartása
  2. Primitív: a kormány és a Fidesz kommunikációja, illetve a kommunikáció hiánya az országon belül és kívül
  3. Embertelen és kegyetlen: az egész közmunkarendszer, a közmunkások bére, a hajléktalan-ellátás, a Btk. fiatalkorúakra vonatkozó szabályai, a tervezett drogellenes szabályok, a kisjövedelműek jövedelmének további csökkentése
  4. Rabló: a magánnyugdíj-vagyon konfiskálása, felélése, eltőzsdézése
  5. Tehetetlen: az egészségügyi és az önkormányzati rendszer érdemi átalakítására valójában képtelen
  6. Önérdekből cselekszik: a végtörlesztés, a devizaárfolyamok kormányzati befolyásolása, a forint tudatos rongálása a vissza- visszatérő „görögözéssel”
  7. Bebetonozza a hatalmát: a választójogi törvények, a médiatörvény, a Költségvetési Tanács, a Monetáris Tanács, az Alkotmánybíróság feladatainak újraszabályozása, Fidesz-mamelukok beültetése ezekbe a testületekbe, az igazságszolgáltatás átalakítása
  8. Az ország fejlődését akadályozó lépéseket tesz, hosszú távon rombol: az oktatási rendszer átalakítása az alaptól a felsőfokig, a nyugdíjrendszer átalakítása, az egykulcsosnak becézett személyi jövedelemadó-rendszer, a járulékemelések
  9. Lebontja a demokráciát: Az 1 - 8 pontok együttesen + amit még kifelejtettem.

Kár értünk.

3
5 Jelentkezz be a szavazáshoz!

A Nemzeti alaptanterv híven tükrözi azt a folyamatot, amely végbemegy ma a közoktatás területén. Ennek lényege a totális államosítás, az egyéni és csoportos szabadságjogok teljes felszámolása.  A Nemzeti alaptanterv - bár az ellenkezőjét állítják azok, akik összehordták – nem az iskolai oktatás folyamatát határozza meg, mivel a nemzeti köznevelésről szóló törvény alapján az iskoláknak nincs más joga, kötelessége, lehetősége, mint az állam által kiadott kötelező kerettantervet - helyi tantervként - végrehajtani. A nemzeti köznevelésről szóló törvény deklarálja az iskolák szakmai önállóságát, és meg is adja a kereteit: szabadon dönthetnek az iskolák a kötelező tanítási órák tíz százalékának felhasználásáról.

 

Elolvasom »

0
2 Jelentkezz be a szavazáshoz!

Orbán azt mondja, hogy minden, amit a Fidesz tesz, az ország érdekét szolgálja. Így a gazdaságpolitikájuk is. Aki hazafi, az őket támogatja. Mert a többi mind eladta a hazát. Azt is mondja, hogy a népből, a népért.

Megnéztem, hogy az adatok tükrében hogyan is áll Orbán népe, tényleg szolgálja-e az érdeküket, ami itt és most Magyarországon történik. A tavalyi évre vonatkozó adatokat nézve az orbáni népből máris kiesnek a kiskeresetűek, kisjövedelműek, mert az élelmiszerek és a háztartási energia ára nőtt a leggyorsabban. Majdnem olyan gyorsan, mint az átlagbér. Na de a kiskeresetűek nettóbére a világraszóló egykulcsos adó miatt nem is nőtt!  Vagyis a kiskeresetűek, kisjövedelműek nem tartoznak a jól jártak közé. Így aztán az orbáni néphez sem. Csak becsülni tudom, hogy ez a közel 3 millió nyugdíjas 80-85%-át és a közel 3 millió alkalmazott 80%-át érinti. Persze van, aki még náluk is rosszabbul járt, a munkanélküliek és a közmunkások. Nekik minden számolgatás szerint csökkent a jövedelmük, romlott a helyzetük.

Ily módon az orbáni nép egész jól körülhatárolhatóan leszűkíthető. Látszik, és mondják is, hogy a középosztályt és az odakapaszkodni vágyókat akarja képviselni. Akiknek átlag feletti a fizetése, családosak, legalább két gyermekük van vagy lesz, ha volt deviza alapú jelzáloghitelük, már végtörlesztettek, mert a család össze tudta dobni. Már ha lakáshitelük volt. Mert ha kocsi, akkor bizony továbbra is szívnak.

De a középosztály sem látszik felhőtlenül boldognak.  Adócsökkentés ide, adócsökkentés oda, nem szaporodunk. Csökkent a gyermekvállalási kedv, sokan elhagyják az országot. A középosztálybéli nyelveket beszélő diplomásokkal az élen. Az államigazgatásban dolgozó középosztály félelemben töltheti a napjait: holnap Orbán népének számít-e vagy sem.

Aztán ott van középosztálynak az a része, aki soha sem volt és soha sem lesz fideszes. Mert nem szereti, ha szétverik a demokratikus intézményrendszert, nem szereti, ha az állam lenyúlja a magánvagyonát, nem szereti, ha folyamatosan az erő nyelvén beszélnek hozzá. Mert európai.

2
4 Jelentkezz be a szavazáshoz!

0
2 Jelentkezz be a szavazáshoz!

Úgy tűnik, az alkudozás szakasza végképp lejárt. Volt itt már nagyhang, koki és saller, meg „ki a fasz az a…”-szozás, aztán jött a fésülködés, nyakkendő igazítás, az ígérgetés. Tulajdonképpen Orbánék végig játszottak mindent, ami tőlük tellett. Sajnos az eszközök tárházához rossz ajtót nyitottak ki, hiszen más bejáraton nemesebb eszközöket is találtak volna…ha már egyszer elkúrták…nem kicsit…nagyon.

Nemesebb eszköz lehetett volna a politikai konzultáció, a másik fél, felek meghallgatása, az ország érdekében sürgető tennivalók alapos megvitatása. Nem kell kamerák előtt, ebben a szakaszban sajtó sem kell. Nem kell kamerába vigyorogva bemondani a tutit. Üljenek le valahol a fiúk-lányok, és beszéljék meg mi is a teendő. Mint régen, a grundon, vagy később a rendszerváltási MDF-SZDSZ paktum idején. Ja, hogy nincs már sem MDF, sem SZDSZ. Tök mindegy…a szereplők változhatnak, a „játék” ugyanaz marad.

Sajnos semmi nem így történt. Matolcsy a whiskys emlékiratait tankönyvnek nézte, Kövér a bajszát megpödörve Chuck Norrisnak hitte magát, Deutsch, a Fidesz örökös parti arca gimnáziumi poénokat vetett a hálátlan brüsszeli közönség közé, a nyikhaj Szíjártó pedig a Hét mesterlövész Chicojaként erősködött, amikor éppen nem a 2 milliós fizetését varrta a cihájába.

Azt már több mint másfél éve bizonygatják, hogy közgazdasági szakkönyveket nem láttak, vagy ha láttak is, ki nem nyitották egyszer sem. Eme hiányosságot azzal magyarázták, hogy ők feltalálták az unortodox gazdaságpolitikát. Van azonban itt is egy bibi: a közgazdaságban tízes, a számítástechnikában pedig kettes számrendszert használnak, és ezt a kettőt bizony nem lehet felcserélni. Mondhatom magamról, hogy unortodox vagyok, miközben – amerikai kifejezéssel élve – a világ maradék része (the rest of the world), hülye kis pökhendi pöcsnek tart.

Mindent meg lehet magyarázni. Erre remek kommunikációs eszközök és technikák léteznek. Sajnos országunk „igazgatótanácsának” tagjai ebből sem jeleskedtek, és most sem képesek erre. Eddigi országlásuk minden szakaszában elsimíthatták volna az éleket, sajnos azonban itt is unortodoxok voltak. Orbán a bajok növekedése és csúcspontja idején is lehetett volna nemes vezér, ha Chico helyett szakemberre bízza a kommunikációt. A bajok csúcs pontján is elmondhatta, vagy elmondathatta volna, hogy bizony mi nagyon fasza gyerekek vagyunk, de a gonosz bankárokat most még sajnos nem tudtuk legyőzni. A célt nem adjuk fel, nem tévesztjük szem előtt. Gazdasági szabadságharcunkat is folytatjuk („Csapataink harcban állnak. A kormány a helyén van.”), de most más fronton kell összpontosítani erőinket. Orbánt ünnepelte volna a kétharmadának nagy része, és előre beikszelte volna a Fidesz melletti négyzetet a következő választási cédulán. Orbán és Chico azonban ismét belefin…ott a nullás lisztbe, és próbálta megmagyarázni a megmagyarázhatatlant. Karakán magyarként csak győzelmet és vereséget ismernek, a megfontoltságra, higgadtságra, megegyezésre úgy tűnik senki nem tanította meg őket.

Hiba után újabb hiba. Chico helyett most Lázár lépett a porondra, és bejelentette: kijavítjuk a hibákat, változás jön a kormányzásban. Ezzel az egyetlen mondattal a hódmezővásárhelyi Ersteverő Orbán megmaradt tekintélyét is porig alázta. Bevallotta a „hibázást”, majd mintha mi sem történt volna, megpróbálja elhitetni, hogy az alcsúti grundfocicsapat jövőre megnyeri az NBA amerikai kosárlabda-bajnokságot.

Bognár Gábor

0
0 Jelentkezz be a szavazáshoz!

Az alaptörvény legfontosabb rendelkezése a nemzeti hitvallásban található: „Alaptörvényünk, jogrendünk alapja: szerződés a múlt, a jelen és a jövő magyarjai között.” Ennek a szerződésnek azonban van egy nagy hibája, hogy nem jött létre, mivel csak az egyik fél, a hatalom képviselői írták alá.

Elolvasom »

0
1 Jelentkezz be a szavazáshoz!

Miután a mai hatalom szabad választásokon aratott diadalt, uralkodása legitim, intézkedései alkotmányosak, bármit tesz.  Mértékadó elemzések és nyilatkozatok szerint hazánkban ezen okból ma nincs diktatúra, annak ellenére, hogy a demokratikus intézményrendszert már sikerült felszámolni. Hogy milyen államberendezkedés az, amelyik se nem diktatúra, se nem demokrácia, válaszolják meg azok, akik úgy vélik, nincs még olyan nagy baj, hiszen ez a kormányzat még csak az érdekegyeztetést számolta fel, az Alkotmánybíróság működését tette lehetetlenné, az országgyűlési jogok biztosi intézményt tette formálissá, a sajtószabadságot zárta sorompók közé, a tanítás szabadságát szüntette meg, a tanuláshoz való jogot szűkítette le. Mellesleg megszállt minden betölthető pozíciót, többek között az ügyészséget, az Állami Számvevőszéket. Befejezés előtt áll az önkormányzati rendszer szétverése, jó úton halad a bíróságok megzabolázása. Megnyílhatnak a közmunkatáborok, megkezdődhetnek a perek az ellenségnek tekintett politikai ellenfelek ellen. Lassan felépül a nyugdíjból visszarángatottakból - a tüntetők ellen is bevethető - tartalékos hadsereg.  Ezek a közismert tények december legutolsó napján újabb elemmel egészültek ki. Ezen a napon fogadta el ugyanis az Országgyűlés azt a házszabály módosítást, amely megteremtette a jogi kereteket a parlamentarizmus felszámolásához.


Elolvasom »

1
1 Jelentkezz be a szavazáshoz!

0
3 Jelentkezz be a szavazáshoz!

A felsőoktatásból történő forráskivonásnak, és a tandíj bevezetésének nemcsak gazdasági okai vannak. A Széll Kálmán-tervben megfogalmazott, közel százmilliárdos forráskivonás természetesen nem mellékes szempont, de ennél talán sokkal többet nyom a latba, hogy azok jussanak csak be a felsőoktatásba, akikre a mai hatalom a jövőben támaszkodni tud, támaszkodni kíván. E cél érdekében kellett visszafordítani az úgynevezett bolognai folyamatot, csökkenteni az állam szerepét a felsőoktatás finanszírozásában, és az állam által száz százalékban támogatott felvételi keretszámok elosztásánál minimálisra csökkenteni a leginkább kételkedésre hajlamos humán értelmiségiek képzését. A bolognai folyamat lényege a többciklusú felsőoktatás megszervezése, amelyben az úgynevezett hároméves alapképzés elsődleges célja a felsőoktatás megnyitása minél szélesebb kör előtt. Ez áll összhangban az Európai Unió „Oktatás és képzés 2020” tanácsi elvárásaival, melyben célként fogalmazódott meg, hogy 2020-ra a felsőfokú végzettséggel rendelkezők 30-34 év közöttiek aránya érje el legalább a negyven százalékot. A második lépcsőbe, a mesterképzésbe már csak a kiválók léphetnek, az alapképzésben tanulmányokat folytatók mintegy egyharmada. A legfelsőbb szintre, a doktori képzésbe jelenleg csak a legeslegjobbak léphetnek tovább. Ez a fokozatosság elégíti ki azt az elvárást, hogy szélesedjen a társadalom tudásszintje, de ne csökkenjen a felsőoktatás minősége.

Nem új vita a felsőfokú tanulmányok költségeihez való hozzájárulás kérdése. A mai kormány azonban 2008-ban az alábbi népszavazási kérdést tette fel: „Egyetért-e Ön azzal, hogy az államilag támogatott felsőfokú tanulmányokat folytató hallgatóknak ne kelljen képzési hozzájárulást fizetniük?” A népszavazáson a tandíj eltörlése mellett döntöttek a szavazók. Ezért azok az intézkedések, amelyekkel radikálisan megemelik a hallgatók fizetési kötelezettségét, a választói akarat tudatos semmibe vételét jelentik. A felsőoktatásba történő bejutás megszigorítása, az állami támogatás csökkentése azt a célt szolgálja, hogy a szegény családból származó fiatalok minél nagyobb hányadban kiszoruljanak a felsőoktatásból.

Csodálkozásra nincsen ok. Aki kétharmaddal rendelkezik a parlamentben, az akkor is igazat mond, ha egyébként nyilvánvalóan hazudik.

 

0
1 Jelentkezz be a szavazáshoz!

Címkefelhő

@hm belfold @hm gazdasag 0911 1százalék 2012 2016 abszurd adókezdvezméy adópolitika alaptörvény alkotmány Alkotmánybíróság állam államcsőd államosítás állampolgárság antiszemitizmus arabok árak bankok bátorság belföld belpolitika beszéd betegút bíróság biztosítás Budapest bűnök bűnözők Chico Chuck cigány cigányok civilek család csalás csőd Deal demagógia demokrácia demokraták devizahitel diktatúrák diszkrimináció egészségügy egyforduló egyházalapítás egyháznav egykulcsos élet ellensúlyok ellenzék elmagyarázni elmebaj elvándorlás embertelen érdek érettségi erő és ész euró évértékelés fasizmus favágás fehérgalléros fékek felelősség felelősségre felsőoktatás felvételi Ferenc fhb Fidesz fizilai frakcióvezető frank gazdaságpolitika generikus grundfoci gusztustalan gyerek gyermekgondozásisegély gyógyszer hajrá hála harcászat hatalom hatalommegosztás hatvanév haza hazudni hazugság hitel ideológia imf inkompetencia innováció iskola Jászi Jefferson jegybank jelzálog Jobbik jogállam jogbitorlás jogelőd jövedelmek kapitalizmus Karinthy károkozás KDNP kegyelem kegyetlen kétharmad kigyó kina kommunikáció konfiskálás konszenzus Kopp kór korhatár kórházbezárás kormány kormányok kormányzáskétharmad kósalajos kőbalta költségvetés Költségvetési könyvtár középosztály közmunka közoktatás közvélemény közszolgáltatás kultúra kurucos kutya külföldi lejáratás leminősítés liberalizmus lopás magángazdaság magánvagyon magánnyugdíj maradás Mária Martonyi Matolcsy médiatörvény médiumok megkülönböztetés megszívatni MNB MSZP multik munka NAT nemek nép nevelés névváltoztatás New Norris nyelv nyugdíjtörvény oktatás opera Orbán Orbánék országgyűlésválasztások otp óvodák önérdek öngondoskodás önkormányzati választás önkormányzatiság őszödibeszéd összefogás palesztinok pártállam plebejus politika populizmus primitív program rabló Rákosi Ratkó reform rendszerváltás romák rombolás sajtószabadság semmisség Smitt szabadság SzabóErvin szavakértékek szavazók Széll szótár születésszám Tanács tankotelezettság társadalom tehetetlen terrorizmus Toldi törvények tudomány tüntetés újmagyar Unió unom utálom választás választásmegbukik vallásszabadság válság várospolitika verseny vészmadarak Voks zabrálás