Szabad Emberek
Ahogyan a szabad emberek látják a világot

Nolblog Saját blogom Segítség

Feltöltök

blogolok videót képet hangot

Pirruszi győzelmet ért el Hoffman Rózsa a köznevelési törvény parlamenti elfogadásával. „Sikere” legalább olyan időtálló lesz, mint a múlt század másik „nagyasszonyáé” Ratkó Annáé. Míg azonban elődje azzal vált híressé, hogy a mindenható állam nevében, akaratuk ellenére szülésre kötelezte a nőket, addig a miniszterség helyett államtitkárrá előléptetett egykori oktatási reformer azzal vigasztalhatja magát, hogy az általa elkészített törvény alapján a mindenható állam dönt a szülők helyett a ratkó-dédunokák neveléséről, és arról is, gyermekeik eljuthatnak-e az érettségig, esetleg a diplomáig. Ratkó Anna neve lassan feledésben merülne, ha „gyermekei” nem éppen ezekben az években lépnének be a nyugdíjrendszerbe. A közoktatás önkormányzati rendszere helyébe a kiváltságosak egyházi ellátó rendszerét, és a szegények állami nevelési rendszerét állító államtitkár neve is mindaddig fennmarad, ameddig az általános iskolából a közmunkába irányítottak, azok gyermekei és unokái áldani fogják. Lassan érthető, hogy miért akar a jelenlegi kormány őrök időkre a hatalomban maradni. Miután sikerült megoldania az állami beavatkozás eredményeképpen megszületettek nyugdíjának megvédését a spekulánsoktól, szeretne lehetőséget kapni arra is, hogy felépítse a börtönöket azok számára, akik kiesve az iskolarendszerből, nem a közmunkában, hanem a bűnözésben találták meg a jövőjüket, beleértve azokat a közveszélyes pofátlanokat is, akik lakás, szállás hiányában egy park padján merészelték álomra hajtani fejüket.

0
0 Jelentkezz be a szavazáshoz!

Hozzászólások

Még nincsenek kommentek. ()

Csak bejelentkezett felhasználók szólhatnak hozzá a bejegyzéshez. Itt lehet bejelentkezni.

Címkefelhő

@hm belfold @hm gazdasag 0911 1százalék 2012 2016 abszurd adókezdvezméy adópolitika alaptörvény alkotmány Alkotmánybíróság állam államcsőd államosítás állampolgárság antiszemitizmus arabok árak bankok bátorság belföld belpolitika beszéd betegút bíróság biztosítás Budapest bűnök bűnözők Chico Chuck cigány cigányok civilek család csalás csőd Deal demagógia demokrácia demokraták devizahitel diktatúrák diszkrimináció egészségügy egyforduló egyházalapítás egyháznav egykulcsos élet ellensúlyok ellenzék elmagyarázni elmebaj elvándorlás embertelen érdek érettségi erő és ész euró évértékelés fasizmus favágás fehérgalléros fékek felelősség felelősségre felsőoktatás felvételi Ferenc fhb Fidesz fizilai frakcióvezető frank gazdaságpolitika generikus grundfoci gusztustalan gyerek gyermekgondozásisegély gyógyszer hajrá hála harcászat hatalom hatalommegosztás hatvanév haza hazudni hazugság hitel ideológia imf inkompetencia innováció iskola Jászi Jefferson jegybank jelzálog Jobbik jogállam jogbitorlás jogelőd jövedelmek kapitalizmus Karinthy károkozás KDNP kegyelem kegyetlen kétharmad kigyó kina kommunikáció konfiskálás konszenzus Kopp kór korhatár kórházbezárás kormány kormányok kormányzáskétharmad kósalajos kőbalta költségvetés Költségvetési könyvtár középosztály közmunka közoktatás közvélemény közszolgáltatás kultúra kurucos kutya külföldi lejáratás leminősítés liberalizmus lopás magángazdaság magánvagyon magánnyugdíj maradás Mária Martonyi Matolcsy médiatörvény médiumok megkülönböztetés megszívatni MNB MSZP multik munka NAT nemek nép nevelés névváltoztatás New Norris nyelv nyugdíjtörvény oktatás opera Orbán Orbánék országgyűlésválasztások otp óvodák önérdek öngondoskodás önkormányzati választás önkormányzatiság őszödibeszéd összefogás palesztinok pártállam plebejus politika populizmus primitív program rabló Rákosi Ratkó reform rendszerváltás romák rombolás sajtószabadság semmisség Smitt szabadság SzabóErvin szavakértékek szavazók Széll szótár születésszám Tanács tankotelezettság társadalom tehetetlen terrorizmus Toldi törvények tudomány tüntetés újmagyar Unió unom utálom választás választásmegbukik vallásszabadság válság várospolitika verseny vészmadarak Voks zabrálás