Pirruszi győzelmet ért el Hoffman Rózsa a köznevelési törvény parlamenti elfogadásával. „Sikere” legalább olyan időtálló lesz, mint a múlt század másik „nagyasszonyáé” Ratkó Annáé. Míg azonban elődje azzal vált híressé, hogy a mindenható állam nevében, akaratuk ellenére szülésre kötelezte a nőket, addig a miniszterség helyett államtitkárrá előléptetett egykori oktatási reformer azzal vigasztalhatja magát, hogy az általa elkészített törvény alapján a mindenható állam dönt a szülők helyett a ratkó-dédunokák neveléséről, és arról is, gyermekeik eljuthatnak-e az érettségig, esetleg a diplomáig. Ratkó Anna neve lassan feledésben merülne, ha „gyermekei” nem éppen ezekben az években lépnének be a nyugdíjrendszerbe. A közoktatás önkormányzati rendszere helyébe a kiváltságosak egyházi ellátó rendszerét, és a szegények állami nevelési rendszerét állító államtitkár neve is mindaddig fennmarad, ameddig az általános iskolából a közmunkába irányítottak, azok gyermekei és unokái áldani fogják. Lassan érthető, hogy miért akar a jelenlegi kormány őrök időkre a hatalomban maradni. Miután sikerült megoldania az állami beavatkozás eredményeképpen megszületettek nyugdíjának megvédését a spekulánsoktól, szeretne lehetőséget kapni arra is, hogy felépítse a börtönöket azok számára, akik kiesve az iskolarendszerből, nem a közmunkában, hanem a bűnözésben találták meg a jövőjüket, beleértve azokat a közveszélyes pofátlanokat is, akik lakás, szállás hiányában egy park padján merészelték álomra hajtani fejüket.