Szabad Emberek
Ahogyan a szabad emberek látják a világot

Nolblog Saját blogom Segítség

Feltöltök

blogolok videót képet hangot

 

Lebóvlizhat minket mindenféle hitelminősítő, lehet a legszarabb pénzügyminiszterünk európa szerte, egy biztos: hantázásban és gátlástalanságban kényelmes dobogós helyet bérelünk - örülhet hát a magyar lakosság ama hányada, mely az efféle babérokra gerjed. De Isten ments, hogy bárkiről elsőre rosszat feltételezzünk, az is elképzelhető, hogy némely érzékenyebb lelkivilággal, labilisabb idegrendszerrel megáldott állampolgár alkatánál fogva képtelen átlátni a sorok között, mert azért lássuk be, ez az ember nem kispályázik.

Szóljon nekik ez a rövidke nyelvi gyorstalpaló, hiszen a túléléshez manapság minimum egy idegen nyelv ismerete szükséges, még ha ez nem is más nemzeté, de legalább kicsiny országunk vezetőié.

Namármost, itt van nekünk ez a derék legény, kinek nyelve, mint a karikás ostor. Bezony, a Viktor.

Imigyen szólott a minap:

„Ha úgy látjuk, hogy megfontolandóak a nemzetközi szervezetek érvei, készek vagyunk azokat a magunkévá tenni, számunkra nem presztízskérdés a korábbi álláspontunk fenntartása vagy megváltoztatása" – és sebtiben hozzátette, a magyar gazdasági jogszabályok megváltoztatásól az EU és az IMF részéről eddig csak politikai véleményeket hallott, semmiféle olyan meggyőző gazdasági érvet, amely miatt hajlandóak lennének eltörölni egy már elfogadott törvényt.

Az Európai Bizottság több ízben hangsúlyozta, hogy amíg Magyarországon nincs biztosítva a nemzeti bank függetlensége, ne számtsunk pénzügyi támogatásra. Ha nincs pénzügyi támogatás, az ország fizetésképtelenné válik, a külföldi befektetők elfordulnak tőlünk, a forint elértéktelenedik, beáll az államcsőd.

A szemfüles olvasó itt máris levonhatja az első következtetést: ezek szerint Orbán úrnak az államcsődtől való fenyegetettség nem kifejezetten számít meggyőző gazdasági érvnek.

De menjünk tovább.

Hangoztatja gazdaságpolitikájuk egyik európai alappillérét, a  felerősítést, amely alatt „mi a munkából élő és gyermeket nevelő középosztály megerősítését értjük. Mi ebben az értelemben a nyugdíjasokat is ide soroljuk, hiszen egy egész életen át dolgoztak és gyermeket neveltek".

Felmerül a lehetőség, hogy ezzel a kijelentésével véglegesen tehermentesítette magát, mert hát valami azt súgja, hogy ezek az általa emlegetett középosztálybeli gyermekek és szüleik magas térdemeléssel, futólépésben húzzák el a csíkot a süllyedő hajóról, így tehát a jóságos Viktor bácsinak nem marad ideje karácsonykor szétszórni a tavalyról megmaradt teszkós szaloncukrot. Vagy ha mégis, bizonyára szívesen összeszedegeti pár hajlott hátú, reszketeg kezű nyugdíjas, tudod, barátom, akik a nyugdíjrendszer szétbombázása miatt csak minden második vasárnap jutnak majd konzerves macskakajához.

 

Büszkén tudatta alattvalóival az örömhírt is: egy új diákhitelrendszer bevezetésével ezután mindenki tanulhat, aki elég tehetséges és szorgalmas.

Csak hogy a számoknál maradjunk: tavaly több, mint 53 ezer diákot fogadott a felsőoktatás államilag támogatott képzésekben, 2012-ben 30 ezret fog. Hogy bevezettek egy hitelrendszert, ami minden 18 évet betöltött, felsőoktatásban részt vevő fiatalnak nyújt kölcsönlehetőséget? Feltalálták a spanyol viaszt. Az egyetlen újdonság benne, hogy sokszor annyian lesznek kénytelenek felvenni, és életüket máris milliós adóssággal a nyakukban kezdeni, mint eddig. Azt pedig, hogy hogyan fizetik majd a törlesztőrészleteket egy gazdaságilag becsődölt országban, mindenkinek a fantáziájára bízom.

Szóval, kedves Viktor, nem azok tanulhatnak, akik elég tehetségesek és szorgalmasak, HANEM AKIKNEK VAN RÁ PÉNZÜK!

Mellesleg mindenki jobban jár, ha hitelfelvétel helyett inkább valamelyik osztrák egyetemen kezdi meg a tanulmányait. Ott ugyanis ingyen van, még nekünk is.

Ezzel azonban nincs vége a kormányfő büszke számadásának, hiszen megtudtuk: az operába járás ezentúl nem álom többé, az Erkel Színház újra-megnyitásával azok is végighallgathatnak egy-egy áriát, akiknek eddig nem tellett rá.

Csak remélni merem, hogy nem legutóbbi operaházi ünneplésük során vonták le a konzekvenciát, miszerint az utcán tüntető több tízezres tömeg azért tombol, mert épp nem lehet odabent, pedig a Bohéméletre szomjazik.

Hogy is szól a Rousseau-tól származó, már sokak ajkán megforult mondás?

„ Nincs kenyér? Miért nem esznek kalácsot?“

Azt pedig, hogy valaki feltételezni meri, hogy a magánnyugdíj megtakarítások einstandja után a kormány rátenné a kezét a magánszemélyek bankbetéteire, kikéri magának.

Sőt, diktátorhoz méltóan fogalmaz:

„…mindenkit arra intek, jól fontolja meg, részt vesz-e ezekben a rémhírterjesztési akciókban".

Megfontoltam.

 

- nick carter -

0
3 Jelentkezz be a szavazáshoz!

Hozzászólások

Eddig 1 komment érkezett ()

1. harunalrasid HCJD
2012. 01. 10. 15:00

„…mindenkit arra intek, jól fontolja meg, részt vesz-e ezekben a rémhírterjesztési akciókban".
aha. mert, ha mégis, mit fog csinálni? kukoricára térdepelteti őket?
arra int...ugyan, kérem!
és akkor mit fog csinálni, ha nem rémhír lesz, hanem valóság?
ebben az esetben őt is meglehetősen sokan fogják valamire inteni...

Csak bejelentkezett felhasználók szólhatnak hozzá a bejegyzéshez. Itt lehet bejelentkezni.

Címkefelhő

@hm belfold @hm gazdasag 0911 1százalék 2012 2016 abszurd adókezdvezméy adópolitika alaptörvény alkotmány Alkotmánybíróság állam államcsőd államosítás állampolgárság antiszemitizmus arabok árak bankok bátorság belföld belpolitika beszéd betegút bíróság biztosítás Budapest bűnök bűnözők Chico Chuck cigány cigányok civilek család csalás csőd Deal demagógia demokrácia demokraták devizahitel diktatúrák diszkrimináció egészségügy egyforduló egyházalapítás egyháznav egykulcsos élet ellensúlyok ellenzék elmagyarázni elmebaj elvándorlás embertelen érdek érettségi erő és ész euró évértékelés fasizmus favágás fehérgalléros fékek felelősség felelősségre felsőoktatás felvételi Ferenc fhb Fidesz fizilai frakcióvezető frank gazdaságpolitika generikus grundfoci gusztustalan gyerek gyermekgondozásisegély gyógyszer hajrá hála harcászat hatalom hatalommegosztás hatvanév haza hazudni hazugság hitel ideológia imf inkompetencia innováció iskola Jászi Jefferson jegybank jelzálog Jobbik jogállam jogbitorlás jogelőd jövedelmek kapitalizmus Karinthy károkozás KDNP kegyelem kegyetlen kétharmad kigyó kina kommunikáció konfiskálás konszenzus Kopp kór korhatár kórházbezárás kormány kormányok kormányzáskétharmad kósalajos kőbalta költségvetés Költségvetési könyvtár középosztály közmunka közoktatás közvélemény közszolgáltatás kultúra kurucos kutya külföldi lejáratás leminősítés liberalizmus lopás magángazdaság magánvagyon magánnyugdíj maradás Mária Martonyi Matolcsy médiatörvény médiumok megkülönböztetés megszívatni MNB MSZP multik munka NAT nemek nép nevelés névváltoztatás New Norris nyelv nyugdíjtörvény oktatás opera Orbán Orbánék országgyűlésválasztások otp óvodák önérdek öngondoskodás önkormányzati választás önkormányzatiság őszödibeszéd összefogás palesztinok pártállam plebejus politika populizmus primitív program rabló Rákosi Ratkó reform rendszerváltás romák rombolás sajtószabadság semmisség Smitt szabadság SzabóErvin szavakértékek szavazók Széll szótár születésszám Tanács tankotelezettság társadalom tehetetlen terrorizmus Toldi törvények tudomány tüntetés újmagyar Unió unom utálom választás választásmegbukik vallásszabadság válság várospolitika verseny vészmadarak Voks zabrálás