Lebóvlizhat minket mindenféle hitelminősítő, lehet a legszarabb pénzügyminiszterünk európa szerte, egy biztos: hantázásban és gátlástalanságban kényelmes dobogós helyet bérelünk - örülhet hát a magyar lakosság ama hányada, mely az efféle babérokra gerjed. De Isten ments, hogy bárkiről elsőre rosszat feltételezzünk, az is elképzelhető, hogy némely érzékenyebb lelkivilággal, labilisabb idegrendszerrel megáldott állampolgár alkatánál fogva képtelen átlátni a sorok között, mert azért lássuk be, ez az ember nem kispályázik.

Szóljon nekik ez a rövidke nyelvi gyorstalpaló, hiszen a túléléshez manapság minimum egy idegen nyelv ismerete szükséges, még ha ez nem is más nemzeté, de legalább kicsiny országunk vezetőié.

Namármost, itt van nekünk ez a derék legény, kinek nyelve, mint a karikás ostor. Bezony, a Viktor.

Imigyen szólott a minap:

„Ha úgy látjuk, hogy megfontolandóak a nemzetközi szervezetek érvei, készek vagyunk azokat a magunkévá tenni, számunkra nem presztízskérdés a korábbi álláspontunk fenntartása vagy megváltoztatása" – és sebtiben hozzátette, a magyar gazdasági jogszabályok megváltoztatásól az EU és az IMF részéről eddig csak politikai véleményeket hallott, semmiféle olyan meggyőző gazdasági érvet, amely miatt hajlandóak lennének eltörölni egy már elfogadott törvényt.

Az Európai Bizottság több ízben hangsúlyozta, hogy amíg Magyarországon nincs biztosítva a nemzeti bank függetlensége, ne számtsunk pénzügyi támogatásra. Ha nincs pénzügyi támogatás, az ország fizetésképtelenné válik, a külföldi befektetők elfordulnak tőlünk, a forint elértéktelenedik, beáll az államcsőd.

A szemfüles olvasó itt máris levonhatja az első következtetést: ezek szerint Orbán úrnak az államcsődtől való fenyegetettség nem kifejezetten számít meggyőző gazdasági érvnek.

De menjünk tovább.

Hangoztatja gazdaságpolitikájuk egyik európai alappillérét, a  felerősítést, amely alatt „mi a munkából élő és gyermeket nevelő középosztály megerősítését értjük. Mi ebben az értelemben a nyugdíjasokat is ide soroljuk, hiszen egy egész életen át dolgoztak és gyermeket neveltek".

Felmerül a lehetőség, hogy ezzel a kijelentésével véglegesen tehermentesítette magát, mert hát valami azt súgja, hogy ezek az általa emlegetett középosztálybeli gyermekek és szüleik magas térdemeléssel, futólépésben húzzák el a csíkot a süllyedő hajóról, így tehát a jóságos Viktor bácsinak nem marad ideje karácsonykor szétszórni a tavalyról megmaradt teszkós szaloncukrot. Vagy ha mégis, bizonyára szívesen összeszedegeti pár hajlott hátú, reszketeg kezű nyugdíjas, tudod, barátom, akik a nyugdíjrendszer szétbombázása miatt csak minden második vasárnap jutnak majd konzerves macskakajához.

Büszkén tudatta alattvalóival az örömhírt is: egy új diákhitelrendszer bevezetésével ezután mindenki tanulhat, aki elég tehetséges és szorgalmas.

Csak hogy a számoknál maradjunk: tavaly több, mint 53 ezer diákot fogadott a felsőoktatás államilag támogatott képzésekben, 2012-ben 30 ezret fog. Hogy bevezettek egy hitelrendszert, ami minden 18 évet betöltött, felsőoktatásban részt vevő fiatalnak nyújt kölcsönlehetőséget? Feltalálták a spanyol viaszt. Az egyetlen újdonság benne, hogy sokszor annyian lesznek kénytelenek felvenni, és életüket máris milliós adóssággal a nyakukban kezdeni, mint eddig. Azt pedig, hogy hogyan fizetik majd a törlesztőrészleteket egy gazdaságilag becsődölt országban, mindenkinek a fantáziájára bízom.

Szóval, kedves Viktor, nem azok tanulhatnak, akik elég tehetségesek és szorgalmasak, HANEM AKIKNEK VAN RÁ PÉNZÜK!

Mellesleg mindenki jobban jár, ha hitelfelvétel helyett inkább valamelyik osztrák egyetemen kezdi meg a tanulmányait. Ott ugyanis ingyen van, még nekünk is.

Ezzel azonban nincs vége a kormányfő büszke számadásának, hiszen megtudtuk: az operába járás ezentúl nem álom többé, az Erkel Színház újra-megnyitásával azok is végighallgathatnak egy-egy áriát, akiknek eddig nem tellett rá.

Csak remélni merem, hogy nem legutóbbi operaházi ünneplésük során vonták le a konzekvenciát, miszerint az utcán tüntető több tízezres tömeg azért tombol, mert épp nem lehet odabent, pedig a Bohéméletre szomjazik.

Hogy is szól a Rousseau-tól származó, már sokak ajkán megforult mondás?

„ Nincs kenyér? Miért nem esznek kalácsot?“

Azt pedig, hogy valaki feltételezni meri, hogy a magánnyugdíj megtakarítások einstandja után a kormány rátenné a kezét a magánszemélyek bankbetéteire, kikéri magának.

Sőt, diktátorhoz méltóan fogalmaz:

„…mindenkit arra intek, jól fontolja meg, részt vesz-e ezekben a rémhírterjesztési akciókban".

Megfontoltam.

- nick carter -