A semmiségi törvény
idusz|2012. febr. 4. 9:40|4 komment, szólj hozzá te is!
alaptörvény, alkotmány, semmisség
Az alaptörvény legfontosabb rendelkezése a nemzeti hitvallásban található: „Alaptörvényünk, jogrendünk alapja: szerződés a múlt, a jelen és a jövő magyarjai között.” Ennek a szerződésnek azonban van egy nagy hibája, hogy nem jött létre, mivel csak az egyik fél, a hatalom képviselői írták alá.
Ehhez kétség sem férhet, hiszen a holtakkal és a meg sem fogantakkal kizárt dolog bármilyen megállapodást kötni, nevükben és helyettük nem lehet nyilatkozatot tenni. A ma élők pedig akkor tudták volna szentesíteni az okiratot, ha népszavazásra bocsátják azt. Miután pedig ez nem történt meg, ki lehet jelenteni, hogy ez a szerződés nem létezik, mivel a szerződés létrejöttéhez a polgári jog általános elvei szerint a felek akaratának kölcsönös és egybehangzó kifejezésére van szükség. Ezt a szerződést egyébként akkor sem lehetne létezőnek elfogadni, ha eltekintenénk a létrejötte körüli ellentmondásoktól. Ez a szerződés ugyanis létrejötte esetén is semmis szerződés lenne. Semmis az a szerződés, amelyik jogszabályba ütközik, vagy amelyet jogszabály megkerülésével kötöttek. Ennek a szerződésnek az elkészítésekor pedig megszegték az Alkotmány több rendelkezését, így például azt az előírást, hogy az előkészítő eljárásban a társadalmi szervezetekkel egyeztetni kell. Az Országgyűlés a gyakorlatban olyan törvényt fogadott el, amelynek országgyűlési vitája nem zajlott le, ezáltal sérült az Alkotmánynak az a rendelkezése, miszerint az Országgyűlés alkotja a törvényeket. Az Alaptörvény elfogadásakor ugyanis zárószavazás előtti módosító javaslatokkal számos lényeges kérdésben megváltoztatták az Országgyűlés által már megvitatott és elfogadott szöveget. A zárószavazást pedig nem előzi meg országgyűlési vita. Nem tartották meg a jogszabályok előkészítésére vonatkozó rendelkezéseket sem, nem készültek hatásvizsgálatok, nem biztosították a széleskörű társadalmi részvétel lehetőségét az előkészítés során. Nemcsak ezen okoknál fogva semmis ez a szerződés, hanem azért is, mivel a valóságos tartalma rejtve maradt. Az alaptörvény látszólag a hatalommegosztásra épülő jogállam kereteit szabályozza. Valójában a titkolt, a színlelt cél a hatalomkoncentráció egy pártszövetség kezében. Látszólag minden kellék adott, ami kell egy demokratikus ország működéséhet. Valójában az alaptörvény megteremtette a lehetőséget ahhoz, hogy sarkalatosnak elnevezett törvényekkel felszámoljanak minden féket és ellensúlyt. Ezért ez egy színlelt szerződés, amely semmis.
A semmisséghez súlyos jogkövetkezmény kapcsolódik az érvénytelenség. A semmis szerződés érvénytelenségére bárki határidő nélkül hivatkozhat. A semmisség megállapításához külön eljárásra nincs szükség. Érvénytelen szerződés esetében a szerződéskötés előtt fennállott helyzetet kell visszaállítani.
A következő Országgyűlés a választoktól kapott felhatalmazást alapján, úgy tudja helyreállítani az eredeti állapotot, hogy megalkotja a semmisségi törvényt. Ennek a törvénynek a lényege, hogy megállapítja az Alaptörvény és a sarkalatos törvények, valamint a rájuk épülő összes többi törvény érvénytelenségét, valamint a nem létező törvényekkel hatályon kívül helyezett törvények visszaemelést a jogrendbe.
Megjelent az „ÉS” 2012. február 3-ai számában
Hozzászólások
Eddig 4 komment érkezett (
)
1.
Virág elvtárs s.k.
2012. 02. 04. 10:33
na ÉS ?
2.
harunalrasid HCJD
2012. 02. 04. 11:07
1. Virág elvtárs s.k.
2012. 02. 04. 10:33
ja, ha te élvezed, hogy olyan országban élsz, ahol még az alaptörvény se érvényes, az legyen a te bajod.
valszeg akkor élvezel, amikor melléütsz. gondolom, nem kell kifejtenem bővebben.
3.
harunalrasid HCJD
2012. 02. 04. 11:10
milyen szavazati arány kell a semmisségi törvény megalkotásához? mert mintha ennek lehetetlenségéről a fidesz örök életre gondoskodott volna, mert a következő országgyűlésben nem lesz 2/3-a senkinek, az tuti.
4.
idusz (szerkesztő)
2012. 02. 04. 14:31
Egy ilyen törvényhez elég lenne az egyszerű többséggel meghozott törvény, mivel az érvénytelenség az fenn áll, nem kell hozzá külön eljárás. Ezek a törvények nem léteznek